Szeptember 27-én Debrecenben kerül megrendezésre az idei felnőtt és junior Európa-bajnokság. A 18 év alattiak között formagyakorlatban képviseli egyesületünket és Magyarországot Bűdy Sándor, aki második kontinensviadalára készül. Az Ő gondolatait olvashatjátok:
Szombaton Shihan Dr. Bogdán Olivér látogatott el hozzánk, hogy segítse Bűdy Sándor junior Európa-bajnokságra való felkészülését. Köszönjük a hasznos visszajelzéseket! 10 nap van hátra a debreceni Eb-ig, Száso hosszú és fókuszált felkészülés után vág neki az utolsó szakasznak. Szurkoljatok ti is!
A „Válassz sportot Újbudán” rendezvénnyel egy napon került sor az I. Magyar Egészség Piknikre, ahová a szervezők felkértek minket is, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek a kyokushin karatéval.
A szeptember végi hazai rendezésű felnőtt és junior Európa-bajnokságra történő felkészülés állomásaként Ceglédre utaztak válogatott versenyzőink. Spanjevic Dániel beszámolója:
Ahogy minden évben, idén is részt vettünk a „Válassz sportot Újbudán” rendezvényen, mely már 14. alkalommal került megrendezésre „Újbuda Sportjáért” szervezésében. A sátrunknál a „Karate Ötpróba” játékon keresztül ismertettük meg harcművészetünket és edzéseinket az érdeklődőkkel. Az ötpróbát sikeresen teljesítők sorsoláson vehettek részt. A színpadi bemutatónk során minden korosztály és övfokozat képviselve volt, így a népes közönség láthatta, hogy bármilyen életkorban csatlakozhatnak hozzánk, mindenki megtalálja a helyét.
Köszönjük a tanítványok és a szülők aktív közreműködését, reméljük sok új tagot köszönthetünk majd. Várunk mindenkit szeretettel.
Edzésrendünk a honlapunkon található az "Edzések" menüpont alatt!
Fotók: <<Ide kattints>>
Megérkeztek Japánból a fekete övek és dan diplomák, így felköthették őket a nyári sikeres vizsgázók a csapat előtt.
Június elején egyedüli magyarként vizsgázott Tokióban egyesületünk vezetője, Shihan Váczi Zoltán.
Június végén Mátraházán szerezte meg a fekete övet Senpai Tóth Gábor és Senpai Kőrösi Dániel.
Gratulálunk, büszkék vagyunk rátok! (NNB)
Bűdy Sándor, junior formagyakorlat válogatott versenyzőnk beszámolója az eseményről:
Családi délután tartottunk a tanévkezdés előtt, hogy az őszi pörgés előtt még kötetlenül eltöltsünk egy kis időt. Volt kártyajáték, ping-pong, sakk, foci, puzzle és amihez a résztvevőknek kedvük volt. Néhány esetben versenyt is rendeztünk, a győztesek ajándékot választhattak. Örülünk, hogy szülők és régi tanítványok is eljöttek, jó volt találkozni. Az augusztusi edzések után szeptembertől minden csoportban folytatjuk az edzéseket. Néhányan rögtön egy rangos versennyel kezdik a félévet; szeptember 27-én Debrecenben Európa-bajnokságon lép tatamira Gergely Henrietta (felnőtt +65 kg), Spanjevic Dániel (junior +80 kg) és Bűdy Sándor (junior formagyakorlat). Sok sikert kívánunk a felkészülés utolsó szakaszához! Szurkoljatok ti is nekik!
Szombaton különleges lehetőségben volt részünk, mivel edzőnket, Zoli Shihant meghívták a Szlovák Shinkyokushin Szervezet nyári edzőtáborába, és vele együtt néhányan mi is részt vehettünk ezen az eseményen. Reggel 7:30-kor indultunk Budapestről, és körülbelül két óra alatt meg is érkeztünk Rendvére, ahol a tábor zajlott. Délelőtt 10:30-tól kezdődött az első edzésünk, amely főleg küzdő technikai gyakorlatokra épült. Az edzés után volt egy kis szabadidőnk pihenni, majd következett az ebéd, ami nagyon finom volt. Ebéd után sétáltunk egyet a kertben, beszélgettünk és feltöltődtünk a délutáni programra. A második edzés 17:00-kor kezdődött, amely szintén küzdelemre épült. Összesen 6 db 2 perces és 6 db 1 perces küzdelmet vívtunk, emellett sok technikai pontosítást és hasznos tanácsot is kaptunk. Az edzést követően köszönetet mondtak Zoli Shihannak és nekünk is, amiért eljöttünk és részt vettünk a táborban. Ezután átöltöztünk, megvacsoráztunk, majd mivel már késő este volt, elindultunk hazafelé. Összességében egy nagyon hasznos, élményekben gazdag napot tölthettünk el, sokat tanultunk, és jó volt közösen átélni ezt a lehetőséget.
Zsin Zsófia 5. kyu
173 fő utazott a Balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia Balaton-parti lakófalujába a BHMSE, Castrum, Ippon, Katana és Rakurai egyesületek közös nyári edzőtáborába. Pénteken délután érkeztek a karatékák, hogy elfoglalják szobáikat a Balaton mellett, majd belevessék magukat az edzésekbe.