Nyár elején tett sikeres vizsgát a Shinkyokushin Harcművész Szövetség edzőtáborában 1. dan fokozatra és nyár végén vehette át fekete övét és dan diplomáját Senpai Tóth Gábor. Vele beszélgettem a kezdeti időszakról, motivációjáról és a vizsgáról.
2025.11.08-án megtartottuk hagyományos csapatépítő programunkat. Idén Villányba látogatott el a BHMSE különítménye. Szombat este a Mayer pince vendégszeretetét élvezhettük. Márton napi libavacsorával egybekötött borkostoló volt a menü. A finom ételek és borok fogyasztása közben alkalom nyílt hosszú beszélgetésekre, és persze a jó kedv se maradt távol. Másnap meglátogattuk Pécs belvárosát. Egy finom kávé és séta után indultunk is vissza Budapestre. Jövőre Eger vagy gyalog fel a Kopaszra?
Varga Péter 1. kyu
Fotók: <<Ide kattints>>
13 versenyzővel és 5 bíróval vettünk részt a Damashi Kupa Utánpótlás Magyar Bajnokságon Siklóson. A versenyt kezdő és haladó kategóriában is megrendezték, illetve volt lehetőség minden korosztálynak full kontakt küzdelmekre, valamint felnőttek is tatamira léptek. 9 arany-, 6 ezüst-, 3 bronzérmet szereztünk.
Halloween-i jelmezes bulival nyitottuk az őszi szünetet. A partyt korosztály szerint 2 csoportra osztottuk, volt akadálypálya, Just Dance és társasjáték is. A program remek hangulatban telt, örülünk, hogy ilyen sokan eljöttetek! Köszönjük a szülők aktív részvételét és segítségét!
Fotók: <<Ide kattints>>
19 versenyzővel vettünk részt Répcelakon a Rakurai Kupán, ahol kezdők és haladók külön kategóriában versenyeztek, illetve full kontakt szabályrendszerre is volt lehetőség. Csapatunk összesen 29 érmet, 9 arany- (1 kezdő, 8 haladó), 9 ezüst- (4 kezdő, 5 haladó) és 11 bronzérmet (5 kezdő, 6 haladó) szerzett.
Kezdő versenyzőink ügyesen bontogatják szárnyaikat, többen két kategóriában is vállalták a megmérettetést, értékes tapasztalatokat szereztek. Bíztatjuk őket a további versenyzésre.
Haladó versenyzőink egyre magabiztosabban állnak tatamira, 13 versenyzőnkből 8-an lettek kategóriájuk bajnokai. 7-en két kategóriában is érmet szereztek, ami mindig több felkészülést igényel.
Összességében a csapat nagyon szépen szerepelt, a legtöbben jó formát mutattak, erős ellenfeleket is sikerült megtörni.
3 fő versenyzővel vettünk részt az IBK szervezet Ludovika World Cup versenyén, ahová 16 ország 261 versenyzője nevezett.
Nagy Nóra Bíborka a 19 fős felnőtt női formagyakorlatban lépett tatamira. Nóri 3 éve versenyzett utoljára katában, 2 bemutatott formagyakorlat után a 6. helyen végzett a népes mezőnyben.
Zsin Zsófia U16 -60 kg-ban versenyzett. Zsófi sokat erősödött és sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt az utóbbi időben, de most betegség hátráltatta a felkészülését. Ennek ellenére 2 győzelmében végig irányította a küzdelmet, majd a döntőben csak egy hajszál választotta el a bajnoki címtől. Értékes ezüstéremmel zárta a versenyt.
Sharabi Maya felnőtt női „A” kategória -65 kg-ban indult. Mayának nagyon jó szintlépés volt ez a verseny, ahol erős ellenfelek között tudott mérkőzni. Első küzdelmében egyértelműen felülmúlta ellenfelét. A második körben egy rutinos versenyzővel került szembe, ahol egy fejrúgás kissé megzavarta, végül bírói döntéssel alulmaradt. Maya sok tapasztalatot szerezve harmadik helyen végzett.
Összességében elmondható, hogy mind a három versenyzőnknek jó lehetőség volt ez a verseny fejlődni és tapasztalatot szerezni.
A verseny lebonyolítását bíróként segítette Senpai Balázsi Levente.
Fotók: <<Ide kattints>>
A szlovákiai Nyárasd adott otthont a 8. Kovács Kata Zsófia emlékversenynek, ahol a kezdők és a haladók külön csoportban mérhették össze tudásukat küzdelem versenyszámban.
A verseny napjára sajnos több versenyzőnk is lebetegedett, de 8 tanítványunk hasznos tapasztalatokat gyűjtött ezen a megmérettetésen. Összesen 5 arany- és 3 ezüstéremmel zártuk a versenyt.
Debrecenben került megrendezésre az idei évi felnőtt és junior Európa-bajnokság, ahová a tavaszi versenyeken 3 versenyzőnk kvalifikálta magát. Pénteken a regisztráció volt az első programunk, ahol minden rendben zajlott, a versenyzők megkapták a felvarrókat és a nyakba akasztókat. Ezután ebédelni mentünk a belvárosba, majd elfoglaltuk a szállást. Rövid pihenés után még egy utolsó átmozgató edzéssel hangolódtunk a versenyre. Este palacsintázni mentünk, majd beszélgetéssel töltöttük az időt.
Szeptember 27-én Debrecenben kerül megrendezésre az idei felnőtt és junior Európa-bajnokság. A felnőttek között +65 kg küzdelemben képviseli egyesületünket és Magyarországot Gergely Henrietta, U20 és junior Európa-bajnok, aki harmadik felnőtt kontinensviadalára készül. Az Ő gondolatait olvashatjátok:
Szeptember 27-én Debrecenben kerül megrendezésre az idei felnőtt és junior Európa-bajnokság. A 18 év alattiak között +80 kg küzdelemben képviseli egyesületünket és Magyarországot Spanjevic Dániel, aki második kontinensviadalára készül. Az Ő gondolatait olvashatjátok:
"Jó érzés idén újra képviselni Magyarországot, főleg úgy, hogy idén itthon lesz a verseny. A felkészülésemet jobbnak érzem, mint a múltkor és remélem ez a páston is látszani fog. Örülnék, ha legalább egy győztes mérkőzéssel tudnám zárni az Európa-bajnokságot."
Hajrá Dani, sok sikert kívánunk!