Nyár elején tett sikeres vizsgát a Shinkyokushin Harcművész Szövetség edzőtáborában 1. dan fokozatra és nyár végén vehette át fekete övét és dan diplomáját Senpai Tóth Gábor. Vele beszélgettem a kezdeti időszakról, motivációjáról és a vizsgáról.
- Gratulálok a vizsgádhoz és az új övedhez. Mikor és hol kezdtél karatézni?
Köszönöm szépen. Életem első karateedzésén 2009 elején (17 évesen), Gödöllőn, Guttman János sensei dojójában vettem részt.
- Miért éppen erre esett a választásod? Milyen volt a kezdeti időszak?
Gyerekként aikidoval kezdtem a harcművészeti pályafutásom, ám hamar meguntam, mivel nem kaptam meg azt a fizikai terhelést, amire tiniként szükségem lett volna. Egy barátom tanácsára, együtt elmentünk Guttman János senseihez az első Kyokushin Karate edzésünkre. Az első időszak keservesen nehéz volt, mivel már az edzések elején lévő, félórás bemelegítő-erősítő rész is annyira megterhelő volt, hogy körülbelül fél évbe telt, míg egyáltalán végig tudtam csinálni anélkül, hogy lemaradnék a többiekhez képest. Ekkor inkább csak azért jártam edzésre, mert "ciki" lett volna ilyen hamar feladni. Miután sikerült az alap erőnlétet felszedni, elkezdtem ráérezni a karate ízére. Először a kihon-kata edzésekbe szerettem bele, majd ahogy erősödtem egyre inkább elkezdtem élvezni a küzdelmeket. Egy idő után már eszembe sem jutott volna abba hagyni, nem pusztán karatéra jártam, de "karatésként" gondoltam magamra.
- Ez a fajta hozzáállás sok emberből hiányzik, út közben sokan feladják, közelébe sem kerülnek a fekete övnek. Benned mikor fogalmazódott meg, hogy el szeretnéd ezt érni?
Mindig is vágytam rá, hogy egyszer majd én is fekete öves legyek, de ez csak egy távoli, cél volt, konkrét tervek nélkül. Két évvel ezelőtt döntöttem el, hogy nem várok tovább, felkészülök az első kyus vizsgára, majd a danvizsgára.
- Mikor csatlakoztál a csapatunkhoz? Milyen volt az első vizsgád nálunk?
2016-ban költöztem a kerületbe és jöttem el az első edzésemre hozzátok. Az itteni első vizsgámra csak pár évvel később került sor. Úgy éreztem, hogy több területen is hiányosságaim vannak és ezeket szerettem volna felhozni, valamint versenytapasztalatot gyűjteni.
- Ha már szóba került, milyen élményeid vannak a versenyzésről? Szerintem jó adottságaid vannak hozzá, nem gondoltál rá, hogy felnőttként komolyabban is foglalkozz vele?
Mindig is hittem abban, hogy egy harcművésznek kötelessége éles helyzetekben is próbára tenni önmagát – én magam is többször megtettem ezt. Ugyanakkor a felkészülést rendszerint jobban élveztem, mint magát a megmérettetést. Szerencsére az egyesületben kiváló versenyzők és mesterek vettek körül, így a felkészüléshez minden adott volt, és ma is az. Nem zárom ki, hogy a jövőben ismét rajthoz állok néhány versenyen, de jelenleg nem érzem úgy, hogy ez beleférne az életembe.
- Térjünk vissza a vizsgádhoz. Hogy zajlott a felkészülésed?
Mivel az utolsó kyuvizsga a danvizsgával együtt zajlik, illetve tudásanyagban is kevés a különbség, így már az előbbire igyekeztem úgy felkészülni, mint a danvizsgára. Az utóbbi két évben rengeteget foglalkoztam a formagyakorlatok értelmezésével (bunkai), mivel úgy éreztem, hogy ebben vagyok a leginkább elmaradva, illetve nagy hangsúlyt fektettem az erőnlétem fejlesztésére. Heti egy általános karate edzésre, illetve egy küzdőedzésre jártam, melyek mellett heti 2-3 erősítőedzést végeztem. Emellett gyakran csiszoltam itthon tükör előtt állásaimat és egy-egy részt a formagyakorlatokból, amivel nem voltam elégedett. Többször végigcsináltam a vizsgák első terhelését, a "japán system"-nek nevezett, alaptechnika sorozatot, valamint elutaztam az ország különböző részeire, hogy a felkészítő edzéseken, szemináriumokon fejlesszem magam. A küzdelmi állóképességem időszakosan, futással igyekeztem fejleszteni.
- Volt valami, ami nehézséget okozott a vizsgán? Melyik volt számodra a legnehezebb rész?
Azt hittem, hogy az erőnlét lesz a legkritikusabb számomra, de a vizsga technikai részével egyetemben elég könnyen boldogultam vele. Viszont a küzdelmek nem sikerültek úgy, mint szerettem volna. Sajnos nagyon megérződött a zsákedzések hiánya.
- Milyen érzések voltak benned a sikeres vizsga után? Illetve milyen volt átvenni a fekete övet?
Nagy megkönnyebbülést éreztem. Jólesett letenni a vizsgafelkészülés terhét a vállamról, és örültem, hogy mostantól több időt és figyelmet fordíthatok azokra a területekre, amiket igazán élvezek. Az öv átvétele különösen felemelő pillanat volt: egyszerre kaptuk meg Danival, akivel szinte egy időben kezdtük a karatét Gödöllőn, valamint Zoli Shihannal, akitől az elmúlt közel tíz évben rengeteget tanultam.
- Gondolkodtál-e az edzősködésen? Ha jól tudom, a Bocskai gyerek csoportban szoktál segíteni, de az erősítéssel kapcsolatban már több tapasztalatod is van ilyen téren.
Igen, már néhány éve foglalkoztat a gondolat, hogy kipróbáljam magam edzőként, és aktívabban részt vegyek a közösség életében. Ugyanakkor fontosnak tartottam, hogy előbb megszerezzem a fekete övet. Van már némi tapasztalatom edzéstartásban is, hiszen az elmúlt években rendszeresen vezettem erősítő edzéseket egy kisebb baráti társaságnak. Mióta azonban apa lettem, rájöttem, mennyire szeretek gyerekekkel foglalkozni, ezért elsősorban a gyerek edzéseken szeretnék Shihannak segíteni. Bízom benne, hogy ezek a tapasztalatok nemcsak jobb karatékává formálnak, hanem szülőként is fejlődhetek általuk. Emellett az is motivál, hogy egy-két éven belül így könnyebben be tudom majd vonni a fiamat is a közösség életébe.
- Szülőként mi az, amit elsősorban át szeretnél adni a fiadnak a harcművészetből?
Azt szeretném, ha megtanulná, hogy az eredmények nem egyik napról a másikra jönnek. A fejlődés lassú, de biztos folyamat. A harcművészetben minden apró lépésnek megvan a maga értéke, és a türelem, a rendszeresség, a fegyelem sokkal messzebbre visz, mint a tehetség önmagában. Szeretném, ha megtapasztalná, hogy a kemény munka és a kitartás végül mindig meghozza a gyümölcsét, legyen szó sportról, tanulásról vagy az életről általában.
- Mit csinálsz szívesen a szabadidődben?
Szabadidőmet legszívesebben a kisfiammal, olvasással vagy sportolással töltöm, és olykor ezeket a tevékenységeket ötvözöm, azaz együtt sportolunk vagy olvasunk.
- Végül mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik karatéznak jó pár éve, de hosszú még az út a fekete övig?
Azt, hogy ne halogassák a vizsgákat. Szorgalmasan készüljenek és haladjanak a "ranglétrán" legjobb tudásuk szerint. Ahogy Sosai mondta: "A harci művészetek útja olyan, mintha egy meredek sziklafalra másznánk. De ha erre tettük fel életünket, pihenő nélkül tegyük azt."
- Köszönöm a beszélgetést, még egyszer gratulálok a vizsgádhoz!
Nagy Nóra Bíborka 2. dan