2026.10.03-04. - 5 versenyzőnk az Európa-bajnokságon

2026.10.03. ebA lettországi shinkyokushin Európa-bajnokság első napján 3 küzdő U16-os versenyzőnk vett részt.

Csapatunkból Bartha Zsuzsanna kezdte a versenyt, aki hosszabbításban török ellenfelével szemben bírói döntéssel győzött, így a legjobb 8-ba került. A következő ellenfele Ukrajnából érkezett, akivel kiegyenlített küzdelem bontakozott ki, de a küzdőidő végére ellenfele jobban irányította a mérkőzést (végül második helyen zárt). Zsuzska így első Európa-bajnokságán győztes mérkőzéssel a legjobb 8-ban végzett.

Gombos-Weidinger Barnabás grúz ellenféllel kezdett. Mindketten erős technikákkal dolgoztak, de ellenfelünk ezek mellett mozgékonyabb volt, amivel a küzdelem irányítását megszerezte, végül ezüstéremig menetelt. Barnus első Európa-bajnokságán így nem sikerült a bravúr, de még jövőre is U16-os korcsoportú lesz, így ennek a versenynek a tapasztalata sokat fog számítani.

Zsin Zsófia német ellenféllel kezdett, akit hosszabbításban jobb területfoglalással, bírói döntéssel győzött le, így bejutott a legjobb 8-ba. Ezt követően török versenyzővel folytatta, akinek a fejrúgásaira fokozottan kellett figyelnünk, de Zsófi fegyelmezetten figyelt erre. Ismét hosszabbításban erős technikákkal, bírói döntéssel győzött, így bejutott a legjobb 4-be.

Grúz ellenfellel folytattuk, akivel szemben szorosan, de bírói döntéssel maradtunk alul. Ezzel Zsófi az Európa-bajnokság 3.helyezését érdemelte ki , így második Eb-jéről is éremmel térhet haza.

Az Eb 2. napján két versenyzőnk vett részt. Gergely Henrietta súlycsoport nélküli küzdelemben indult, ahol spanyol ellenféllel kezdett. Heni ponterős technikákkal végig irányította a küzdelmet, amit egyértelmű bírói döntéssel nyert meg, így bejutott a legjobb 16 közé.

Következő ellenfele sokszoros Európa-bajnok litván versenyző volt, aki a 3 perc küzdőidő végén valamennyire jobban hajrázott. Ezt az 5 bíróból 3 elégnek látta, így ellenfelét hozták ki győztesnek. Ellenfele végül a versenyt is megnyerte, így Heni a 9. helyen végzett.

Spanjevic Dániel U21 -90 kg-ban litván ellenféllel küzdött, aki nagy lendülettel esett neki Daninak. Dani próbálta megtörni ellenfele támadásait, de ez nem sikerült, pedig számos ponterő technikával rendelkezik.

A shinkyokushin Európa-bajnokságról elmondható, hogy nagyon homogén a mezőny, minden mérkőzésen komoly kihívás várható. A verseny jól szervezett volt, Riga pedig tisztaságával és hangulatos belvárosával nagy meglepetés volt.

Köszönöm a versenyzőinknek a felkészülést, a szülőknek a támogatást! Nem utolsó sorban a sok bíztatást személyesen és online!

Váczi Zoltán 5. dan

Fotók: <<Ide kattints>>

We use cookies
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk ezen az oldalon és a felhasználói élményen (nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi -e a cookie -kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.