Részletek:
Csütörtökön a beérkezés után, átmozgatást követően általános alapelvekre épített edzéssel kezdtük a programot. Péntek reggel kondicionálással kezdett mindenki, majd délelőtt taktikai elemek gyakorlása következett. Ebéd után meghallgattuk Shihan Bakó András előadását, majd a nap harmadik edzésén a délelőtti edzésre építve szabad küzdelmek következtek, ahol mindenki változatos partnerekkel tudott gyakorolni.
Szombaton kezdtük a napot, majd délelőtt kihon, délután pedig formagyakorlatok voltak terítéken. Ebéd után Shihan Stefanovics József tartott előadást edzőképzés keretén belül. Napközben a csapatunkkal ellátogattunk a Kékestetőre is.
Vasárnap reggel légzés és jóga gyakorláson vehettek részt azok, akik nem vizsgáztak aznap. Délelőtt kezdetét vette a három órás magasöves kyu- és danvizsga. Emellett a többiek új formagyakorlatokat tanultak. Rövid pihenő és ebéd után megkezdődtek az övvizsga küzdelmek azok számára, akik a délelőtti technikai részt sikeresen teljesítették. Egyesületünkből Kiskó Bernadettet és Balázsi Leventét is szólították, így készülhettek a bírók által vezetett váltott ellenfeles küzdelmekre. Kemény küzdelmeket követően mindketten sikerrel vették ezt az akadályt is, így sikeres vizsgát tettek 1. dan övfokozatra, fekete övet hordhatnak! Az eredményhirdetéskor még két fiatal tanítványunkat is szólították, sikeresen teljesítették az 1. kyu követelményeit, így egy lépcsőfokra kerültek a fekete övtől, Gergely Henrietta és Kátay Bulcsú.
További fotók: <<Edzőtábor>> <<Danvizsga>>