Jubileumi Felnőtt Magyar Bajnokság és Országos Junior Bajnokság

2022.02.26. debrecenFebruár 26-án 7 versenyzővel vettünk rész Debrecenben a versenyen, mely a magyar kyokushin karate 50 éves fennállását ünnepelte.

Eredményeink:

2022.02.19. - Felkészülés a Diákolimpiára

2022.02.19. 1naposA Diákolimpiára és országos versenyekre való felkészülés részeként a korábbi évekhez hasonlóan 1 napos tábort szerveztünk. Délelőtt formagyakorlat, közös ebéd után pedig délután kondicionálás és küzdőedzés volt a téma. A hétköznapi edzéseken túl a kiállással, technikai pontosítással, illetve taktikai elemek beépítésével foglalkoztunk.

Természetesen azok is sokat profitálhatnak az edzésekből, akik nem indulnak versenyen, betekintést nyerhetnek az idősebbek, tapasztaltabbak edzéseibe. Az edzések között közös ebéd, illetve az adminisztráció véglegesítése zajlott.

Fotók: <<Ide kattints>>

 

2022.01.18-22. - Alapozó válogatott edzőtábor Mátraházán

2022.01.18 21. valogatottIdei első küzdő válogatott táborra került sor Mátraházán, ahol csapatunkat Gergely Henrietta és Zsin Zsombor válogatott versenyzők képviselték. Többen sajnos betegség miatt nem tudtak részt venni. Heni és Zsombor beszámolóját olvashatjátok:

2022.01.15. - 1 napos tábor Sensei Markovics Jánossal

2022.01.15. markovicsAz újév első programjaként Felvidékről meghívtuk Sensei Markovics János 4. danos mestert, hogy tartson egész napos programot a csapatunknak.

A délelőtt mantrázással kezdődött, majd önvédelmi megoldásokat gyakoroltak a résztvevők a formagyakorlatokon keresztül. Az ebédet követően beszélgetés következett, ahol légzés, alvás, étkezés témákban kérdezhettünk a Mestertől, aki szívesen osztotta meg tapasztalatait az egészséges életmóddal kapcsolatban. Délután csoportbontásban a kisebbeknek páros gyakorlatos edzés következett, mialatt a nagyobbak Sensei Hupian Kristinával nyújtó és átmozgató gyakorlatokat végeztek. Ezt követően ennek a csoportnak is a páros gyakorlatok, azon belül az időzítés szerepe a küzdelemben volt terítéken.

Köszönjük Senseinek, hogy elfogadta a meghívást és izgalmas edzéseivel új impulzusokat adott a tanítványoknak a legkisebbektől a felnőttekig.

Fotók: <<Ide kattints>>

2022.01.12. - Pót övvizsgát tartottunk

2022.01.12. potovvizsgaJanuár második hetében pót övvizsgát tartottunk azoknak a tanítványoknak, akik a decemberi övvizsgákon betegség, vagy karantén miatt nem tudtak részt venni. Így mindenki lehetőséget kapott, aki az akkori vizsgára fel volt készülve, hogy számot adjon tudásáról.

Fotók: <<Ide kattints>>

Legeredményesebb versenyzőink 2021-ben

2022.01.01. legeredmenyesebbEredményes évet zártunk 2021-ben is!
Év elején 3 érmet hoztunk az 1. Online Formagyakorlat Világkupáról, majd a várva várt személyes versenyeken is remek eredményeink születtek. Több magyar- és országos bajnoki címmel gazdagodtunk, ketten sikeresen levizsgáztak 1. dan fokozatra, ketten pedig 1. kyu-ra. Idén egyesületünk történetében a legtöbben, 6-an vívták ki a jogot az Európa-bajnokságon való részvételre, ahonnan 1 arany-, 2 ezüst és 1 bronzéremmel tértünk haza!
2021-ben legeredményesebb versenyzőink:
1. Gergely Henrietta: Junior Európa-bajnok, Utánpótlás Magyar Bajnok, formagyakorlatban 2., Debrecen Kupa Országos Bajnokság 1. hely
2. Lukács Kamilla: Online Kata Világkupa 3. hely, Debrecen Kupa Országos Bajnokság 1. hely, IBK Nemzetközi verseny formagyakorlat 1. hely, küzdelem 2. hely
3. Gulicska Bence: Ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes, Debrecen Kupa Országos Bajnokság 1. hely

Évzáró övvizsgák minden csoportban

2021.12.18. ovvizsgaDecember közepén minden csoportunk számára megtartottuk évzáró övvizsgáinkat. A fehérövesek saját iskolai csoportjaikban adhattak számot tudásukról, sokan először vettek részt ilyen megmérettetésen. Nagy izgalommal várták az alkalmat, legtöbben sikeresen léptek előre egy gyerek övfokozatot!

Részletek:

Gulicska Bence, Eb ezüstérmes versenyzőnkkel edzettek a fiatalok

2021.12.07. edzes bencevelGulicska Bence Európa-bajnoki ezüstérmes válogatott versenyzőnk látogatott el és tartott edzést kezdő és középhaladó csoportjainkba. A gyerekek megnézhették a kupát és kérdezhettek Bence élményeiről, karatés pályafutásáról.
Köszönjük Bencének, hogy átadott tudásából és tapasztalatából a fiatalabb generációnak, új impulzusokat adva nekik! A kis tanítványok nagyon élvezték az edzést és a találkozást!

2021.11.30. - Megérkeztek Japánból az új fekete övek!

2021.11.30. fekete ovNyáron sikeres övvizsgát tett 1. dan övfokozatra Kiskó Bernadett és Balázsi Levente! Hímzett fekete öveik megérkeztek Japánból, két edzés között az egész csapat köszöntötte őket! Még egyszer gratulálunk!

Fotók: <<Ide kattints>>

2021.11.21. - Ismét házi versenyt szerveztünk tanítványainknak

2021.11.21. hazi verseny2 év szünet után rendeztük meg hagyományos házi versenyünket, amit a járvány előtt félévente szerveztünk. Most sajnos nem volt lehetőségünk más csapatokat meghívni, de így is szép számmal jelentkeztek a tanítványok, közel 60 fő nevezett a versenyre csipeszharc, formagyakorlat és küzdelem kategóriákban. A csipeszharcot minden alkalommal a fiatalabb és a kezdő tanítványok számára hirdetjük meg, ahol játékos formában készülhetnek fel a küzdelemre és megtapasztalhatják a versenyzés izgalmait. Formagyakorlat és küzdelem versenyszámokban azoknak szerettünk volna versenyzési lehetőséget adni, akik még nem indultak nagyobb versenyen, de meg akarták mérettetni magukat, illetve akik az utóbbi időben kiestek a versenyzés ritmusából. Mindenki számára jó visszajelzés volt az elvégzett edzésmunkával és fejlődési lehetőségekkel kapcsolatban. Eredménytől függetlenül minden tatamira lépő hasznos tapasztalatokkal gazdagodott, hiszen egyedül kiállni mindig nagy feladat, dicséretet érdemel!

A végén mindenki éremmel és oklevéllel távozott, az első helyezettek pedig könyvjutalmat kaptak.

Köszönjük a bírók és segítőink munkáját a verseny gördülékeny lebonyolításában!

Fotók: <<Ide kattints>>

We use cookies
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk ezen az oldalon és a felhasználói élményen (nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi -e a cookie -kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.